Szusi és a homeopátia

Szusi 8.

Szusi és a homeopátia

Az első tüsszentés az őszi szünet első napjára esett, és ez a nap pedig sajnálatos módon Szusi szabadságának az első napjával is egybeesett.
A másnapi családi túra megállóhelyeit tervezte, mikor kicsi Vilmos elkezdett tüsszögni. Nem telt el félóra és a középső gyerek, Bánk vonult le a szobájából arra panaszkodva, hogy fáj a nyelés. Vilmos egy ideig még békésen köpködte a plüss állatkertet, majd kutya hangokat kiadva magából bevackolódott Szusi ölébe, a laptop meg a lábas közé.
Vilmos belassulása sosem jelentett jót, előkerült a lázmérő, forrt a teavíz, és Szusi már hívta is Báthory doktort, csak megnyugtatásképpen, ugyanis eszébe sem jutott, hogy felkerekedjenek egy közönséges megfázás miatt az orvosi rendelőbe, hogy aztán ott összeszedjenek újabb vírusokat.
„Golyócskákat kapnak a fiúk?” – kérdezte a legnagyobb, Kisflóra, aki egyelőre egészségesnek tűnt, így indulhatott a patikába Báthory doktor golyócskáit kiváltani.
Szusi mélységesen hitt a homeopátiában, a csodálatos szelídség erejében, és főleg Báthory doktorban, aki előszeretettel alkalmazta terápiás tevékenységében a hasonlóság törvényét.
„A gyerekekben még erősebb a gyógyulási hajlam, mint bennünk, nincs agyonterhelve a szervezetük, és az immunrendszerük is működik. Akarja a kedves anyuka, hogy gyógyszert írjak vagy kipróbálja a homeopátiát?” – kérdezte sok évvel ezelőtt dr. Báthory, és a kedves anyuka még Kisflóra kiskorában a szelíd gyógymód mellett döntött.

Na jó, ebben közrejátszott, hogy dr. Báthory terápiás célú látogatása felért egy vizuális élménnyel is, különös tekintettel egy gyermekorvoshoz teljesen illetlen, kigyúrt felsőtestére, ami szelídnek nem mondható gondolatokat váltott ki Szusiból. Dr. Báthory az évek során életük része lett, mint ahogy golyócskái is helyet kaptak a gyógyszeres ládikában.
„Tessék jelentkezni, ha a gyerek két-három nap után nem javul, vagy belázasodik!” – szólt mindig az intelem, de a Szalay gyerekek megfelelő vevőkészülékkel rendelkeztek a homeopátia tekintetében és lassabban ugyan, de helyrejöttek még szövődményes betegségekből is, antibiotikumot csak a családfő fogyasztott hatalmas egóval és meggyőződéssel.
Az ugató Vilmos és a nehezen nyelő Bánk békésen szopogatta az aktuális golyócskákat, mikor Tibor harákolta be magát a lakásba.
„Szusikám, én annyira rosszul vagyok! Fáj a fejem, meg a torkom is kapar, azt hiszem, beteg leszek.” – nyögte elhaló hangon, és a kanapéra rogyott.
„Hozzál nekem, légy szíves, egy fájdalomcsillapítót, és nem is kérek vacsorát, ti el sem tudjátok képzelni, milyen ebben a szörnyű állapotban dolgozni.” – lehelte Tibor, majd jajgatni kezdett.
A két fiúgyermek látva a férfimintát, szintén magasabb fokozatba kapcsolta a betegeskedést, és tüsszögéstől, trombitálástól, ugatástól, köhögéstől visszhangzott kisvártatva a nappali. Mert természetesen minden fiú a tévé előtt haldokolt, ami azt ordította, hogy a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.
Szusi ezúttal is bepróbálkozott férjénél a fájdalomcsillapítás szelíd módszerével, ám az apró üvegcsét úgy vágta földhöz a ház ura, hogy a kiáradó száz hófehér golyócska rémülten futott szerteszét az ugyancsak hófehér járólapon, megadva a következő beszélgetés hangulatát.
„Adjál nekem valami normális gyógyszert, azt mondtam, hogy fáj a fejem, nem hallod? Vidd innen ezt a szart!” – hangsúlyozott jól artikulálva Tibor, akibe már a golyócskák láttán visszatért az élet, igazolva rögtön a homeopátia hatékonyságát.
„Hogy tudsz te bedőlni mindenféle kóklerságnak, mi köze ennek a tudományhoz, vajákolod a szerencsétlen gyerekeket is, ahelyett, hogy keresnél nekik egy normális orvost végre! A baktériumok meg a vírusok kiröhögik ezt a hülyeséget. ” – fogalmazott az egyre jobb színbe kerülő Tibor, majd kijelentette: „Nincs rá akadémista bizonyíték, hogy a homeopátia használ.”
Szusi összeszedte magát meg a golyócskákat, és felvette a kesztyűt. „A Báthory orvos, aki tudja, mit csinál és eszembe sincs mást keresni, mindig meggyógyította a gyerekeket. És igenis működik a hasonlóság törvénye, és igenis kutyaharapást szőrével kell gyógyítani! Csak te szedsz ebben a családban mindenféle gyógyszert, pedig azt se tudni, mi van bennük, és mégis te betegeskedsz mindig, és olyan rohadt szkeptikus vagy, pedig legalább kipróbálhatnád, hátha beválna, bajod nem lesz tőle, mert ebben legalább csak növények meg ásványok vannak.” – hadarta egy szusszra Szusi, és sértetten visszavonult a konyhába.
„Akkor bizonyítsd be, hogy működik!” – kiabálta utána Tibor, aki mérgében kikapcsolta a tévét.
Ettől viszont a következő pillanatban kicsi Vilmos hisztérikus rohamban tört ki, a földre vetette magát, rángatódzni és sikítozni kezdett, feje bevörösödött, ugatását fuldoklással kombinálta, de közben annyit azért lehetett érteni, hogy: „tévét akajok!”
És ekkor Szusi rezzenéstelen arccal kijött a konyhából, egyenesen a nappali közepére, ahol Vilmos fetrengett. Gyors mozdulattal ő is a földre vetette magát, csapkodta a járólapot, rázta a fejét, tépte a haját, sikoltozott, őrjöngött, hörgött, ordított, dobálta magát a hideg padlón.
A szobában dermedt csönd lett.
Családjának tagjai döbbenten meredtek rá, Vilmos is elhallgatott, még szipogni is elfelejtett.
Ekkor Szusi felállt a földről, leporolta a ruháját, rendbe szedte a haját, kihúzta magát, a férje felé fordult, és könnyeden így szólt:
„Na, látod, így működik a homeopátia.”